Újdonságok és érdekességek Badacsonyból

Pár hete Badacsonyban jártunk, a VSOP és a Badacsonyi KÖR közös bortúráján – borvacsoráján. A két csoport közül az egyiknek a pincéit lehetett végigjárni (és kóstolgatni), mi a VSOP-t választottuk. A túráról Lica írta a beszámolót, most nézzük inkább a borokat. Nem pontoztam, amikor ennyi félét kóstolunk akkor nem lehet objektíven pontozni, de a jobbak kaptak a jegyzeteimben csillagot, az igazán kiemelkedőek két csillagot.

SAMSUNG CSC

Orbán Pince

Maga a pince nagyon szép helyen van, egy Balatonra néző dombon. 2 hektár szürkebarát (Badacsonyban) és 4.5 hektár chardonnay (Szentbékkállai kőtenger mellett) szőlőjük van, valamint egy pici vörös, aminek a fajtája bizonytalan. Ugyanis papíron kékfrankosként telepítették, de a szőlő Orbán Gergely szerint egyáltalán nem az, többen közösen arra jutottak, hogy valószínűleg turán.

Szűretlen szürkebarát 2012: Októberben szüretelték jó éretten, 22-es mustfokkal. Hosszan seprőn tartva készült, 14-15 körüli alkohol van benne. Reduktív, még erősen mustos, szénsavas, de finoman gyümölcsös. Érdekes, meglátjuk milyen lesz fél év múlva.

Chardonnay battonage 2011: Szintén októberi szüret, fahordós erjesztés, vegyes iskolázás. Nagyrészt 30 éves tőkék termése, bár 1 hektárt nemrég fiatalítottak. Jól csúszik, finom vajas, picit vaníliás, ugyanakkor rendesen savas. Kellemes bor, enyhe ásványossággal. Egy csillag.

“Brutal” 2011: Késői szüretelésű, száraz, reduktív, fajélesztős. Nagyon magas, 17-es alkohol tartalommal. Összesen 1000 palack készült belőle, Orbán Gergely elmondása szerint “konyak funkciójú” bor, illetve “a borok büdös sajtja”, van akinek nagyon ízlik, míg mások ki nem állhatják. Illatra nagyon komoly, telt, átható. Ízre kicsit édeskés, finom gyümölcsökkel. Emellett kis kesernyés ásványosság és pici élesztő érződik, közepes test. Az alkoholt érezni de nem bántó, nem lóg ki belőle. Mivel várhatóan akár 5-6 évig eltartható lesz, biztosan beszerzünk pár palackkal. Két csillag.

Turán 2012: Szokatlan dolog, nulla áztatás után készített reduktív vörösbor. Nagyon szép sötét színe van. Még kiforratlan újbor, spontán szénsavas erjedés még zajlik. Vörösborhoz képest nagyon könnyű, málna és meggy, jó értelemben vett szörp jut az ember eszébe. Nagyon kíváncsi vagyok hova jut mire kiforr. Egy csillag már így is.

Pálffy Pince

Régi családi pincészet, több generációra visszamenőleg borászkodnak a környéken. 2 hektárral kezdték, jelenleg 6 hektáron termelnek. Sok fajtájuk van. Nem használnak semmi vegyszert csak ként és rezet.

Olaszrizling válogatás 2011: Fahordós erjesztés, alacsony terhelésű tőkékről. Egy évig használt kishordóban érlelték. Szép olaszrizling fajtajelleg, könnyed gyümölcsösség, ásványok, összetett savak. Kerek, nagyon jól csúszik, kellemes élmény. Két csillag.

Szürkebarát 2011: Szeptemberi szüret, fahordós, 14.5-ös alkohol. Halvány illat, de érezhető gyümölcsök. Ízben is a gyümölcsösség jellemző, picit kesernyés ásványos háttérrel, közepes savakkal. Jó ivású bor.

Törökugrató rozé 2012: 55% cabernet sauvignon és 45% kékfrankos alkotja. 4-5 ezer palackkal készült, érett szőlőből. Spontán erjesztéssel tartályban készült. Valószínűleg hosszabban áztatták, mert sötétebb a színe és rozéhoz képest komolyabb testtel rendelkezik. Erőteljes illat, ízben is sok sötét gyümölcs, lendületes savak. Az ilyen rozét szeretjük. Egy csillag (Licánál kettő).

Cabernet sauvignon válogatás 2009: Saját telepítésű tőkék, október végi szüret. Hosszú tartályos erjesztés, 18 hónap hordós és 12 hónap palack érlelés. Tökéletes fajtajelleg, sötétszőlős, húsos illatok. Erőteljes, de nem túl savas. Az érett szőlőt érezni benne. Jól csúszik, szép kerek. Az ára picit magas, de szép vörösbor. Egy csillag.

Sabar-dűlő Borház

2009-ben indult, amikor Ádám Gábor és Nagy László (a Villa Tolnay borásza) összefogtak hogy csináljanak egy saját pincészetet. Első szüretjük 2010-ben volt, mára 16 ezer palackot állítanak elő évente. 6 hektár szőlőjük van, többféle fajta, legtöbb az olaszrizling, de akadnak mikroteraszok is. Ezen felül rajnai rizlinget vásárolnak is, megbízható forrásból. Frissen telepítettek cabernet franc-t.

Olaszrizling 2012: Papíron félszáraz lenne, mert 7.8 maradék cukor van benne, de ezt 7-es sav ellensúlyozza. Fajélesztős, hordós erjesztésű. Hűtve kerül be a must, ezért hosszú az erjedés. Illatos, annyira, hogy elsőre majdnem muskotálynak hittem. Nagyon szépek a savai, és nem sok a cukor, hanem így tökéletes az egyensúlya. Friss, nagyon gyümölcsös. Két csillag.

Szürkebarát 2012: Gyümölcsös illat, friss, nagyon ásványos, nagyon finom. Jegyzetemben így fogalmaztam meg lényegre törően: “ásványos kurvajó”. Két csillag.

Muskotály 2012: Amilyennek egy száraz muskotálynak lennie kell. Nagyon illatos, kicsit fűszeres. Rendkívül friss, gyümölcsös, könnyű. Jól csúszó nyári ital.

Kékfrankos rozé 2012: Színe majdnem fehér, és maga a bor is közelebb áll egy fehérborhoz mint egy rozéhoz. A koncepció érdekes de nekem nem igazán jön be. Kicsit savanykás, de nem igazán karakteres az íze.

Cabernet sauvignon 2011: Fahordós, egyértelmű fajtajelleges. Nem túl alkoholos, kellemes, jól csúszik. Kicsit meggyes, savaskás, vöröshöz képest nagyon gyümölcsös. Fiatal de nagy potenciál van benne, elteszek belőle pár palackkal későbbre. Egy csillag.

Villa Tolnay

Számomra a tavalyi év nagy felfedezettje ez a pincészet, nem is értem hogyan kerülhettem el ilyen sokáig. A svájci tulajdonos birtokán (a VSOP közül valószínűleg ez a legnagyobb birtok) 2007 óta Nagy László készíti a borokat, nagy osztrák Stockinger hordókban illetve kis francia hordókban, és eddig bármit ittam tőle, az nagy élmény volt. Személyes kedvencem a 2007-es rajnai rizling.

SAMSUNG CSC

Zöldveltelini 2012: Sajnos nem igazán ismerem a fajtát, de ezután fogom. Erőteljesen savas, nagyon friss, szőlős bor. Valamilyen savasabb rizlingnek gondoltam, amíg Laci el nem árulta mit iszunk. Egy csillag.

Olaszrizling 2012: Szénsavas, friss, de ásványos. 1.4 hektár 55 éves tőkéről származik, a Csobánc tetejéről. Alacsony terheléssel dolgoznak hogy kíméljék a tőkéket. Erőteljes, nagy bor, sok ásvánnyal és komoly savakkal. Két csillag.

Chardonnay 2012: Franciaországból hozott tőkék termése. Csodálatosan kerek, enyhén citrusos, szép savakkal. Két csillag.

Merlot 2011: Illatos, meggyes, kellemes. Hidegen kicsit túl savasnak éreztem, de mikor felmentünk vele a felszínre és kicsit melegedett, kikerekedett szépen.

És a többiek

Végül néhány bort megkóstoltunk az esti borvacsorán is, ezekről már tömörebb a jegyzet, eddigre már fáradtunk…

Villa Tolnay rajnai rizling 2011: Illatos, gyümölcsös, méltó az előző évjáratokhoz. Egy csillag.

Válibor kéknyelű 2011: Illata nem nagyon volt, de az íze nagyon jó. Igazi kéknyelű, gyümölcsös és savas. Meg kéne nézni két év múlva, egy csillag.

Laposa olaszrizling válogatás 2011: Szép telt rizling, enyhe kesernyés ásványossággal.

Istvándy kéknyelű 2011: Kellemes bor, illatos, könnyed. 9 maradék cukor, ami nekem picit túl sok, de jó az egyensúly.

Istvándy hárslevelű 2011: Nagyon jó karakterű fehérbor. Határozott, savas, erőteljes. Hárslevelűből ritkán látni ilyet, egy csillag.

Szeremley rizling 2011: A többiekhez képest túl átlagos, nagyon el vannak simítva az egyedi vonásai, de jól iható, csúszik.

Istvándy késői sárgamuskotály: Nem szeretem az édes bort, de jók a savai, rendben van az egyensúlya.

Laposa szürkebarát 2012: Kellemes szürkebarát de már nem okoz katarzist.

 

Comments