2013 legjobb borai

Itt az év vége, ilyenkor mindenki mindenféle listákat állít össze, én is összeszedtem mik voltak a legnagyobb boros élményeink idén. Szándékosan nem említek olyan borokat, amiket csak több tucat másik társaságában ittunk egy-egy kóstolón vagy fesztiválon, mert azok az élmények kissé csalókák. Akadnak olyanok is amik már nem beszerezhetőek, de ez úgyis inkább élménybeszámoló mint ajánló.

Magyar vörösök

Kevésszer veszünk igazán drága bort, és amikor igen, akkor sem feltétlenül magyar vöröst, de így is elég szép listát sikerült végiginni 2013-ban. A legjobbak közé tartozik még a St Andrea 2006-os Merengő is, amit viszont étteremben ittam, csak egy pohárral, úgyhogy nem kapott pontot.

  • Vesztergombi Szekszárdi Bikavér 2004 (18): Szépen érett, telt, összetett, olivás-lekváros, nagyon komoly darab.
  • Gere Solus 2008 (Villány, 17): Jellegzetes merlot, játékos, mazsolás, de azért testes és száraz, elegáns.
  • Takler Regnum 2007 (Szekszárd, 17): Nagy test, fűszerek, komplex, sok aromával.
  • Figula Kék Balaton 2011 (Balatonfüred / Tihany, 17): Remekbeszabott harmónia, közepes testtel és bársonyos tanninokkal.
  • Jásdi Ranolder Vörös 2008 (Csopak, 16): Lendületes, fűszeres, kicsit mediterrán, tipikus cabernet franc.
  • Pálffy Cabernet Sauvignon Válogatás 2009 (Badacsony, 16): Eddigi kedvenc cabernet sauvignonom, bársonyos, nem túl nagy testű, nagyon jó ivású bor.
  • Gere Kopár 2009 (Villány, 16): Nagy test, nagy intenzitás, sok hordó, sok tannin, lehengerlő de nem annyira kifinomult.
  • Weninger Cabernet Franc – Merlot 2011 (Sopron, 16): Nagyrészt a cabernet franc jelleg dominál benne, kis játékosság és gyümölcsösség jön pluszban a merlot miatt.
  • Kislaki Bormanufaktúra Birtokvörös 2011 (Balatonboglár, 16): Itt talán vastagabban pontoztunk, de meglepően jó bor volt, könnyed de ugyanakkor fajsúlyos, gyümölcsös és komplex.

Külföldi vörösök

A spanyolok uralják ezt a listát, egyik-másik esetben lehet hogy bőkezűbben osztottuk a pontokat nekik mint most tennénk, de tény hogy emlékezetes volt mind.

  • Bodegas Lan Culmen Reserva 2004 (Spanyolország, Rioja, 20): Eddig az első és egyetlen húszpontos. Csodálatos klasszikus Rioja, maradandó élmény.
  • Cruz de Alba Crianza 2005 (Spanyolország, Ribera del Duero, 18): Testes, sűrű, kicsit lekváros, sötét, összetett, története van.
  • Ramon Bilbao Edicion Limitada Tempranillo 2005 (Spanyolország, Rioja, 18): A legtipikusabb tempranillo, gyümölcsös, de szikár, üt.
  • Muriel Vendimia Seleccionada Reserva 2006 (Spanyolország, Rioja, 17): Fűszerek, mediterrán tűz, enyhe vaníliásság.
  • Palais des Papes Clement VI Chateauneuf-du-Pape 2007 (Franciaország, Chateauneuf-du-Pape, 16): Jellegzetes Rhone, fűszeres, közepes testű, meggyes gyümölcsösségel.
  • Philippe Et Vincent Lechenaut Nuits-Saint-Georges 2002 (Franciaország, Burgundia, 16): Szépen érett burgundi, hihetetlen tűzzel és arányokkal.
  • Domaine Des Croix Beaune Les Cent Vignes Premier Cru 2009 (Franciaország, Burgundia, 15): Egy testesebb burgundi, mély, átható aromákkal, nagyon egyben van.
  • Philippe Pacalet Nuits-Saint-Georges 2010 (Franciaország, Burgundia, 15): Ez viszont egy olyan burgundi volt, amiről éreztük hogy túl fiatalon ittuk meg. Nagyszerű arányokat mutat, meggyes-áfonyás gyümölcsösséggel, nagyon megnézném pár év múlva.

Magyar fehérek

Nagyon kiegyensúlyozott az idei élmezőny, mindre 16 pontot adtunk, nem is igen tudnék sorrendet állítani közöttük. A Villa Tolnay Rajnai Rizling, a Kreinbacher Juhfark és a 2HA Olaszrizling ár/érték terén is kiemelkedik, nem véletlen hogy ezeket többé-kevésbé rendszeresen vesszük. Ha már ár/érték, a 2010-es Kreinbacher St Ilona Furmint kap egy különdíjat ezen a téren, még mindig kapható egy ezresért az Aldiban.

  • Villa Tolnay Rajnai Rizling 2010 (Badacsony): Klasszikus hordós rajnai, finom citrusossággal, petrollal és közepes testtel. Személyes kedvenc, a 2007-es méltó utóda.
  • 2HA Olaszrizling 2009 (Szentgyörgyhegy): Hagyományos módon készült fahordós olaszrizling, nagy testű, erőteljes, tüzes.
  • 2HA Olaszrizling 2012 (Szentgyörgyhegy): Mint a 2009-es, ugyanazt a formát hozza, kis mandulával. Nemsokára kapható lesz.
  • Kreinbacher Kőkonyha 2008 (Somló): Hagyományos Somlói fajták (hárslevelű, furmint, juhfark), öreg tőkék, fahordó. Igazi terroir bor, sok mineralitással és jellegzetes Somló karakterrel.
  • Kreinbacher Somlói Juhfark 2008 (Somló): Remekül sikerült juhfark, a fajta és a termőhely egyaránt jellegzetesen felismerhető, és még csak most van a csúcson.
  • Kolonics Somlói Olaszrizling 2009 (Somló): Szintén egy hagyományos hordós olaszrizling, alaposan érlelve. Citrusok, feszes savak és a hordó remek egyensúlya jellemzi.
  • Villa Sandahl Give Me Five 2011 (Badacsony): Valamitől nekem jobban bejött, mint a mindenhol dícsért Magic Rain. Nagyon szép friss olaszrizling, érdekes gyümölcsökkel.
  • Laposa Kéknyelű 2011 (Badacsony): Ezt ittuk a karácsonyi vacsorához, utolsó palackként vettem meg egy bő évvel korábban, meghálálta az érlelést. Illatos, virágos, gyümölcsös, de ásványos és komoly szerkezete van, szép kéknyelű.
  • Tornai Aranyhegy Juhfark 2009 (Somló): Karakteres juhfark, nagy test, átható ásványossággal és némi füstösséggel.
  • Szeremley Badacsonyi Muscat Ottonel 2004 (Badacsony): Szép, fajtajelleges muscat ottonel, ami kora ellenére tökéletesen friss és gyümölcsös, meglepően megtartotta a formáját.
  • Sabar Olaszrizling 2012 (Badacsony): Különleges olaszrizling, nagyon karakteres savakkal, amiket pici maradékcukor kerekít ki, de nem elcsúszva a félszáraz felé.

Külföldi fehérek

Idén kicsit mostoha sorsuk volt a külföldi fehérboroknak, nem igazán vettünk-ittunk nívósabb ilyeneket, néhány darabtól eltekintve. A német-osztrák fehérekkel való alaposabb megismerkedés is csak terv maradt egyelőre. Így aztán a top5-höz itt már 14 pont is elég volt, ráadásul mindegyik chardonnay.

  • Franciscan Estate Napa Valley Chardonnay 2011 (USA, Kalifornia, 15): Nagyon jól sikerült hordós chardonnay, citrusok és olajos testesség.
  • Rombauer Carneros Chardonnay 2010 (USA, Kalifornia, 14): Valamivel könnyedebb, de szintén klasszikus hordós vonal.
  • William Fevre Chablis 2011 (Franciaország, Burgundia, 14): Friss, roppanós, zöld, óriási lendülettel. Szinte harapni lehet az energiáját, nagyon sok zöldalma, lendületes savak.
  • Deux Montille Bourgogne Blanc 2009 (Franciaország, Burgundia, 14): Tipikus burgundi hordós chardonnay, elég jól sikerült.
  • Khan Krum Chardonnay 2012 (Bulgária, 14): Tömegbornak ritkán adunk 10 pontnál többet, de ennek annyira jól eltaláltak az arányai, hogy bőven megérdemelte. Klasszikus hordós fajtajelleges chardonnay, amiből jópár liter elfogyott a nyáron.

Rozék

Nem vagyunk valami nagy rozé rajongók, de azért kóstolgatunk, iszunk néha rozét, és idén is volt három emlékezetesebb közülük.

  • Pálffy Törökugrató Rozé 2012 (Badacsony, 13): Sötét színű, testesebb rozé, meggyes gyümölcsösséggel.
  • Guden Birtok Guden Barbara Rozé 2012 (Csopak, 12): Tipikus kékfrankos ízek, közepes test, nagyon jóleső frissesség.
  • Günzer Villányi Rozé 2012 (Villány, 12): Ez is egy sötétebb, tartalmasabb rozé, korrekt savakkal.

 

Furmintok kezdőknek

Korábban írtam már, hogy újra felfedezném a furmintot mert bizonytalan a hozzá való viszonyom. Ezt a gondolatot idővel tett is követte, egy pár belépő szintű furmintot kóstoltam meg alaposabban. Az eredmény egyértelműen pozitív lett, az alapozás sikeres, hamarosan jöhetnek a komolyabb furmintok is a poharamba. Íme a konkrétumok:

Kreinbacher St. Ilona Furmint 2010: kifutó brand utolsó tétele, az újabbak már simán Kreinbacher név alatt kerülnek forgalomba. Talán ennek köszönhetően remek akciós áron kapható az Aldiban (egy ezres mindössze). Almás-barackos illat, ízben a lime és a savak dominálnak, de akad egy kicsi körte is. Enyhén ásványos, erősen savas, de korrekt, jó egyensúlyú bor. Amióta van az Aldiban, rendszeresen hatosával hozzuk haza, a mindennapok tökéletes fehérbora. 11 pontra szavaztuk mi is, akárcsak octopus a Művelt Alkoholistán.

Pálffy Furmint 2011: enyhén petrolos, erőteljes illat. Közepes test, aranysárga szín. A kortynak is van egy pici rajnai rizlinges jellege, kombinálva sok barackkal. Az utóízről almáspite ugrik be. Izgalmas bor, rendben lévő savakkal, ásványossággal, harmóniával. Valószínűleg mostanában ért a csúcsra, szépen kiteljesedett. Akár a 14 pontot sem sajnálnám tőle. A bortársaságnál 2390 forint, ezzel a legdrágább a sorból.

20131022_095407

Royal Tokaji Furmint 2011: friss, zöldalmás illat. Az ízét is a frissesség és a zöldalma határozza meg, kevés barackkal és jó ropogós savakkal kiegészülve. Eléggé minerális, hosszú kesernyés lecsengéssel, picit fűt is az alkohol. Szívesen venném máskor is, csak 1690 forint a bortársaságnál, 12 pont.

Koczor Pécselyi Furmint 2011: illata zárt, kis levegőzés után is kevéssé mutatja meg magát, leginkább aszalt sárgabarackra utal. Kicsit sötétedő aranyszín, kóstolva körte, barack és alma dominál, szinte semmi citrus de valamitől mégis savanykás, néha picit túlzottan is. Közepes lecsengés, összességében pedig sokkal kevesebb frissesség és lendület, mint a nyár elején a pincénél. Vagy nem tesz neki jót az idő, vagy csak ez a palack hibásodott meg, kiderül majd mert van még kettő belőle. Így most csak 11 pont. Beszerzése ennek a legmacerásabb, csak a pincénél kapható Füreden, ha jól emlékszem 1600 forintért.

Sauska Tokaj Furmint 2012: egészen lehengerlő frissesség, illatban és kortyban is.  Üde, virágos illat, szinte sauvignon blanc. Ízben a citrusok vannak többségben, lime, grapefruit, de akad egy kis alma-körte beütés is. Nagyon feszes savak, enyhe mineralitás, kirobbanóan üdítő az egész korty egyben. Kellemes, hosszú lecsengés. Kiérdemelte a 14 pontot, és még kétezer forint alatt marad (bortársaság, 1850).