Kékfrankos overload

Mostanában egyre nagyobb figyelem irányul a kékfrankosra, a kadarkával, olaszrizlinggel és furminttal szokták együtt emlegetni, mint olyan fajtákat amelyek régóta jelen vannak a borvidékeinken és gyaníthatóan nagy lehetőségeket tartogatnak még. Ennek az érdeklődésnek a legújabb megnyilvánulása a Kékfrankos Most rendezvénysorozat, amely a harmadik ilyen a Furmint Feburár és az Olaszrizling Október után, és hasonlóképp azokhoz, egy hatalmas fajtakóstolóban tetőzött. A szervezők azonosak az Olaszrizling Októberrel, a rendezvény jellege és színvonala nagyon hasonlított, de a jelentős osztrák kiállítói képviselet miatt ha lehet még jobban érdekelt. A burgenlandi kékfrankossal ugyanis régóta szerettem volna alaposabban megismerkedni, és egy ilyen kóstoló remek alapozásra ad lehetőséget, amivel éltem is. Nem pontozok ilyenkor, a jegyzeteim alapján csillagot (*) raktam a nekem tetsző borokhoz.

Bemelegítésképpen megnéztem a Balaton környéki borászatokat (mivel ez az általam legalaposabban ismert és talán leginkább szerett régió), nem sokan voltak jelen sajnos, pedig arrafelé is elég sok kékfrankos terem. Talán olyasmi lehet a magyarázat, mint a Somló esetében, ahol a borvidéki előírások szerint Somlói megnevezéssel nem hozhatnak forgalomba kékfrankost.

Guden Birtok: néhányan akik a környéken (pl a Jásdi Pincénél) tevékenykednek, hobbiból támasztották fel és művelik a kicsiny történelmi birtokot (a második legrégebbi magyarországi írott dokumentum, Guden Vitéz végrendelete említi). Igényes, kis tételeket készítenek.

  • * Barbara Rozé 2013: tavaly a 2012-es Barbara volt a kedvenc rozém, és úgy tűnik a sor folytatódik. Lendületes, remek savak, nagyon friss az egész, de nem hajlik el szénsavasba és nem műmálnás, hanem valódi gyümölcsös. Szuper nyári bor.
  • Kékfrankos 2012: korrekt, hordós, gyümölcsös – fűszeres kékfrankos

Dénes Hegybirtok: Ság-hegy, ami a Somló kistestvére (Somlói borvidék része). Nem régen indult a pincészet, szimpatikusak, de nekem úgy tűnt még az útkeresésnél tartanak.

  • Siller 2013: sok sav, fura, éretlen eperre emlékeztető íz.
  • Vörös Kakas 2012: hordóminta, ami nagyon érződik rajta. Telt, erősen alkoholos, de alakul. Palackozás után megnézném
  • Vörös Kakas 2011: savas, nekem picit savanykás is, meg úgy egészében is vékony

Kislaki Bormanufaktúra: Légli Géza kézműves borászatát már készülök megnézni közelebbről, a Lidl-ben is kapható Birtokvörösük például kifejezett best buy.

  • Kékfrankos 2011: tetszetős, telt, hordós kékfrankos, kicsi fűszerességgel.

Ax wine(e)motion: úgynevezett élményborászat Kéthelyen (déli part szintén), ami leginkább idegenforgalmi attrakciónak tűnik, csak mellesleg bort is készítenek. A burgenlandi Achs borászdinasztia leányvállalata.

  • Kékfrankos 2011: sima tartályos, nekem nyers, darabos, nem áll össze
  • Kékfrankos Barrique 2011: a hordó lekerekítette az éleit, korrekt

Ezután fejest ugrottam az osztrák kékfrankosba. Az összkép alapján egyértelmű, hogy az osztrák borászok jól ismerik a kékfrankost és jól is bánnak vele, valamint a termőhelyek is fekszenek a fajtának. Nagy változatosságot mutat, akárcsak nálunk, északon többnyire szikárabb, savhangsúlyos, elegáns, érlelhető (sőt érlelendő), míg dél felé haladva egyre szélesebb, teltebb, bársonyosabb bort ad. A legtöbb kiállítónál van az alap kékfrankos, helyenként ez tartályban készül, de van ahol már kap kis hordót, és fölötte a dűlős, válogatott tételekből még legalább 2-3 szint. Az árak sajnos magasak, de vannak esetek amikor ez megéri.

Weingut Krutzler: Tar Ferenc a Finewines.hu -tól mostanában épített ki kapcsolatokat a Krutzler pincével, ő hozott bemutatni három hordómintát és egy korábbi palackozott bort. A szőlők Szombathelytől nem messze, Vaskeresztes osztrák oldalán találhatóak.

  • Blaufränkisch 2013: az alap kékfrankos, közvetlenül palackozás előtt áll. Kevés hordót kapott, szép gyümölcsös. Vélhetően megfizethető ára lesz, háromezer forint körül.
  • Eisenberg 2013: egy új földrajzi minősítésnek köszönhető (Eisenberg DAC, 2010-től létezik), eggyel magasabbra pozicionált bor. Teltebb, hordósabb picit, jól iható, szintén nemsokára kapható lesz, kicsivel többért.
  • * Eisenberg Reserve 2012: egy évvel régebb óta hordóban van, és még őszig nem is kerül palackba. Komoly, összetett bor, kicsit tapadós tanninnal, valószínűleg nagy érlelési potenciállal. Hatezer forint körül várható az ára, viszont várnék vele fogyasztás előtt még egy-két évet.
  • Perwolff 2011: a pince csúcs kékfrankosa, tetszetős, nagy testű darab, nekem kicsit túl magas alkohollal

A következő három pincészettől a Drop Shop kínálatából kóstolhattunk:

Claus Preisinger: Gols-ból, a Fertő-tó északkeleti csücskéből. Egy kóstolható bora volt jelen, a Blaufränkisch 2012. Nagyhordós (alig érezhető hordós jegyekkel), meggyes, gyümölcsös, korrekt savakkal. (4290 forint)

Anita Nittnaus Hans: eredetileg szintén Gols-i pince, bár a kóstolt boraik a Lajta (Leitha) hegység tövéből, a Fertő-tó nyugati oldaláról (Jois) származnak.

  • * Kalk & Schiefer 2011: Meszes és palás talajról kapta a nevét. Hordós (15 hónapig érlelődött), nagy testű, fűszeres verzió, nekem nagyon tetszett. (5500 forint)
  • ** Leithaberg 2011: Egy másik standon bukkantam rá, ahol a Leithaberg DAC (szintén 2010 óta létező minősítés) borait kínálták. Öreg tőkék, hasonló talaj és elkészítési mód, magnum palackból kóstoltuk. Nagyon hasonlít a Kalk & Schiefer-re, egy fokkal talán harmonikusabb és összetettebb, az ára ennek megfelel (8900 forint).

Weingut Umathum: erről az osztrák pincéről hallottam eddig a legtöbbször, mint a kóstolt borok mutatták, nem véletlenül. Frauenkirchen a központjuk, Gols-tól délkeletre, de a hozott kékfrankosok itt is Jois környékéről származnak.

  • * Blaufränkisch 2011: Könnyedebb, gyümölcsös vonal, nagyon szép, jól esik. 5690 forintos ára egy ilyen típusú borhoz soknak tűnik, de el tudom képzelni hogy megadjam érte egyszer-egyszer.
  • ** Kirschgarten 2011: Dűlős tétel, komoly savakkal és meglepően jelentős ásványossággal. Fiatal még, de nagyon izgalmas. Még nem kapható.
  • * Kirschgarten 2009: Az előzőre hajaz, de kicsivel szeszesebb, nekem kevésbé harmonikus. Talán várni kéne vele egy-két évet, hogy összesimuljon, most elég borsos áron kapható (16900 forint)
  • ** Kirschgarten 2006: Elegáns, nagy bor. Minden a helyén van benne, izgalmas, sokrétű. Ha ilyen lesz a 2009-es három év múlva, akkor még a 16900-at is megérheti (a 2006-os már nem kapható).

Ernst Triebaumer: családi pince Rust-ból, a kedvenc Fertő tavi kisvárosomból.

  • ** Ried Oberer Wald 2011: a pince második kékfrankosa (milyen lehet a top?). Szélesebb, melegebb, az egész szájat betöltő átható ital. Erősen meggyes, lecsengésében némileg merlot-ra emlékeztet.

Weingut Wellanshitz: Soprontól picit délre, kb Nagycenk osztrák oldalán levő családi pince. Magyarországon még nem kaphatóak a boraik.

  • Hochberg 2012: az alap kékfrankosuk, korrekt, kicsit savanykásba hajlik
  • ** Hussi 2011: használt hordós érlelésű dűlős tétel. Komplexebb, harmonikus és elegáns. A mellettem kóstoló Panos Kakaviatos-t egy észak Rhone-i borra emlékeztette, és úgy érzem van benne valami. Nagyjából 25 eurós ára ellenére is venném szívesen.
  • * Well 2011: 60 éves tőkék, agyagos talajról. Nagyon erőteljes, komolyabb bor, nekem kicsit túl magas alkohollal.

És még pár a Leithaberg DAC asztalától:

  • Schumich Leithaberg 2011: savasabb, gyümölcsösebb vonal, belépő szint
  • Sommer Leithaberg 2011: átlagos, nem túl jellegzetes de korrekt
  • * Kiss Leithaberg 2009: hordós érlelésű, testesebb darab, bejött
  • * Esterházy Leithaberg 2011: Eisenstadt környéki szőlőkről, ásványos és hordós, komplex tétel

Levezetésképp bóklásztam céltalanul még egy kicsit, eddigre már az ízérzékelésem se volt százas, úgyhogy csak kiemelnék párat amik tetszettek: Németh János Kékfrankos 2012, Pósta Borház Kékfrankos 2011, Takler Görögszó Kékfrankos 2011 (ehhez két csillagot is raktam, elegáns darab). Tetszettek még a Garger Pince borai Vaskeresztesről és Karner Gáboréi Mátrából (utóbbiak hordómentességük ellenére szokatlan mélységet tudnak), valamint a soproni Gangl Pince 2006-os kékfrankos-zweigelt cuvée-je. Természetesen nagyon sok minden kimaradt (Villány, Eger, Sopron nagyrésze, Szekszárd fele, stb) – ezek egy részét viszont már ismerem, más részét megismerhetem bármikor.

A kijáratnál megálltam a Mészáros pince standjánál egy jó szekszárdira zárásképp, és kaptam egy érdekességet, egy 1998-as kékfrankost a poharamba. Azt kell mondjam, még csak kicsit volt fáradt, talán egy-két évvel ezelőtt még kiváló lett volna – tehát a kékfrankos évtizedekig is bírhatja.