Sauvignon Blanc kóstoló

Egy éves kihagyás után novemberben feltámasztottuk a kóstoló klubot, és mivel időközben bevásároltunk jópár sauvignon blanc-t, ez lett az első est témája. A többség magyar, de beszereztünk pár jellemzőbb külföldi versenyzőt is, kitekintésnek.

sauvignonblanc

 

Pannonhalmi Apátsági Pincészet Sauvignon Blanc 2013: Zöldes illat, pici füstösséggel. Kóstolva tipikus sauvingon blanc, bőséges gyümölcsösséggel, zöldpaprikával, lime-al és zöldalmával. Mind egyetértettünk abban, hogy kellemes bor, ami a fajta barátságos oldalát hűen mutatja meg. Ki is hoztunk rá egy 11.5 pontos átlagot.

Légli János-hegy Sauvignon Blanc 2013: Dűlőválogatás a Balaton déli partjáról. Egyharmada 500 literes hordóban volt. Zártabb, lassabban nyílik, illatban nagyon barackos, kis hordófűszerrel. Ízben is a barackot és a hordó fűszerességét érezni, erőteljes savakkal, amik sajnos a végén egészen citrompótlós befejezéshez vezetnek. Kis levegőzés után ez a savanyú érzet azért tompul, harmonikusabb lesz az egész, de ezzel együtt is egyértelműen visszalépésnek éltük meg a pannonhalmihoz képest. Kerek 10 pont.

Sauska Sauvignon Blanc 2011: Tokaji, de nem lehet ráírni mivel nem engedélyezett fajta, tehát Zempléni, és már nem is friss, két évvel idősebb mint az előzőek. A zöld, fajtajelleges, paprikás, vágott füves illat megvan. A korty testesebb, talán hordósabb is, a magas alkohol pedig háttérbe szorítja az aromákat (zöld gyümölcsök, egres és lime egyébként). Jók a savak, de az egész kicsit hamar kiürül, egy enyhe mandulás – ásványos, tokajias kesernye marad a végére. Nem aratott sikert, a magas alkohol és a rövidsége miatt, erős 9 pont csak az eredménye.

Montes Limited Selection Sauvignon Blanc 2013: Egy kitérő a meleg éghajlatra. Nagyon intenzív illat, trópusi vegyes gyümölcs konzerv, maracuja, habanero, jalapeno ugrik be. Ízben is ezek, rengeteg paprika, kicsit chilis aromák. Lehengerlő intenzitás, nehéz pontozni annyira más mint amiket inni szoktunk. Minden korty kicsit más, folyamatosan változik. Ilyen kommentek jönnek: “Nem innám mindennap, de nagyon élvezem hogy iszom” (Lica), “Másfél deci sok belőle”, “Hippibor”, “Gyümölcsbomba”, “Kaméleon”. Az eredménye végül 12 pont, és többek különdíja az érdekessége miatt.

Béla és Bandi Sauvignon Blanc 2013: Füstös, nagyon vegetális, nagyon zöld illat. Ízben is ezek, lehengerlő egres, paprika, vágott fű. Háttérben citrusok. A fajta bizonyos jellemzői maximumra feltekerve, ettől elég harsány. Nagyon hosszú, és erőteljes savai vannak, a túlzás határán, sőt át-átlépve azt. Kerek 10 pontot kapott.

Pascal Jolivet Sancerre Blanc 2013: Visszafogott, zöldes, zöldpaprikás illat. Kerek korty, egyensúlyos, kicsi elegancia is akad. Citrusos, picit savanykás, de korrektül elkészített bor. Gyenge 10 pont, nem volt emlékezetes, ehhez képest drága.

Cloudy Bay Sauvignon Blanc 2013: Ez pedig egyenesen 7000 forint elpocsékolása volt. Nem tudom milyen palackhiba az ilyen, de élvezhetetlen volt a bor. Büdös: ammónia, macskapisi, füst. Ízben káposzta, termálvíz, brutális savak és minerális jegyek. Amiket adtunk rá, az alapján 7 pont. Maradt belőle, de másnap sőt harmadnap se lett ihatóbb.

Sajnos csalódás volt az egész sor, igazán kiemelkedő bort nem ittunk, érdekeset egyet, jót egyet, meg pár középszerűt és egy rosszat. Sauvignon blanc-ból is elegünk lett egy időre, pedig a fajta valószínűleg többre hivatott.

Kékfrankos overload

Mostanában egyre nagyobb figyelem irányul a kékfrankosra, a kadarkával, olaszrizlinggel és furminttal szokták együtt emlegetni, mint olyan fajtákat amelyek régóta jelen vannak a borvidékeinken és gyaníthatóan nagy lehetőségeket tartogatnak még. Ennek az érdeklődésnek a legújabb megnyilvánulása a Kékfrankos Most rendezvénysorozat, amely a harmadik ilyen a Furmint Feburár és az Olaszrizling Október után, és hasonlóképp azokhoz, egy hatalmas fajtakóstolóban tetőzött. A szervezők azonosak az Olaszrizling Októberrel, a rendezvény jellege és színvonala nagyon hasonlított, de a jelentős osztrák kiállítói képviselet miatt ha lehet még jobban érdekelt. A burgenlandi kékfrankossal ugyanis régóta szerettem volna alaposabban megismerkedni, és egy ilyen kóstoló remek alapozásra ad lehetőséget, amivel éltem is. Nem pontozok ilyenkor, a jegyzeteim alapján csillagot (*) raktam a nekem tetsző borokhoz.

Bemelegítésképpen megnéztem a Balaton környéki borászatokat (mivel ez az általam legalaposabban ismert és talán leginkább szerett régió), nem sokan voltak jelen sajnos, pedig arrafelé is elég sok kékfrankos terem. Talán olyasmi lehet a magyarázat, mint a Somló esetében, ahol a borvidéki előírások szerint Somlói megnevezéssel nem hozhatnak forgalomba kékfrankost.

Guden Birtok: néhányan akik a környéken (pl a Jásdi Pincénél) tevékenykednek, hobbiból támasztották fel és művelik a kicsiny történelmi birtokot (a második legrégebbi magyarországi írott dokumentum, Guden Vitéz végrendelete említi). Igényes, kis tételeket készítenek.

  • * Barbara Rozé 2013: tavaly a 2012-es Barbara volt a kedvenc rozém, és úgy tűnik a sor folytatódik. Lendületes, remek savak, nagyon friss az egész, de nem hajlik el szénsavasba és nem műmálnás, hanem valódi gyümölcsös. Szuper nyári bor.
  • Kékfrankos 2012: korrekt, hordós, gyümölcsös – fűszeres kékfrankos

Dénes Hegybirtok: Ság-hegy, ami a Somló kistestvére (Somlói borvidék része). Nem régen indult a pincészet, szimpatikusak, de nekem úgy tűnt még az útkeresésnél tartanak.

  • Siller 2013: sok sav, fura, éretlen eperre emlékeztető íz.
  • Vörös Kakas 2012: hordóminta, ami nagyon érződik rajta. Telt, erősen alkoholos, de alakul. Palackozás után megnézném
  • Vörös Kakas 2011: savas, nekem picit savanykás is, meg úgy egészében is vékony

Kislaki Bormanufaktúra: Légli Géza kézműves borászatát már készülök megnézni közelebbről, a Lidl-ben is kapható Birtokvörösük például kifejezett best buy.

  • Kékfrankos 2011: tetszetős, telt, hordós kékfrankos, kicsi fűszerességgel.

Ax wine(e)motion: úgynevezett élményborászat Kéthelyen (déli part szintén), ami leginkább idegenforgalmi attrakciónak tűnik, csak mellesleg bort is készítenek. A burgenlandi Achs borászdinasztia leányvállalata.

  • Kékfrankos 2011: sima tartályos, nekem nyers, darabos, nem áll össze
  • Kékfrankos Barrique 2011: a hordó lekerekítette az éleit, korrekt

Ezután fejest ugrottam az osztrák kékfrankosba. Az összkép alapján egyértelmű, hogy az osztrák borászok jól ismerik a kékfrankost és jól is bánnak vele, valamint a termőhelyek is fekszenek a fajtának. Nagy változatosságot mutat, akárcsak nálunk, északon többnyire szikárabb, savhangsúlyos, elegáns, érlelhető (sőt érlelendő), míg dél felé haladva egyre szélesebb, teltebb, bársonyosabb bort ad. A legtöbb kiállítónál van az alap kékfrankos, helyenként ez tartályban készül, de van ahol már kap kis hordót, és fölötte a dűlős, válogatott tételekből még legalább 2-3 szint. Az árak sajnos magasak, de vannak esetek amikor ez megéri.

Weingut Krutzler: Tar Ferenc a Finewines.hu -tól mostanában épített ki kapcsolatokat a Krutzler pincével, ő hozott bemutatni három hordómintát és egy korábbi palackozott bort. A szőlők Szombathelytől nem messze, Vaskeresztes osztrák oldalán találhatóak.

  • Blaufränkisch 2013: az alap kékfrankos, közvetlenül palackozás előtt áll. Kevés hordót kapott, szép gyümölcsös. Vélhetően megfizethető ára lesz, háromezer forint körül.
  • Eisenberg 2013: egy új földrajzi minősítésnek köszönhető (Eisenberg DAC, 2010-től létezik), eggyel magasabbra pozicionált bor. Teltebb, hordósabb picit, jól iható, szintén nemsokára kapható lesz, kicsivel többért.
  • * Eisenberg Reserve 2012: egy évvel régebb óta hordóban van, és még őszig nem is kerül palackba. Komoly, összetett bor, kicsit tapadós tanninnal, valószínűleg nagy érlelési potenciállal. Hatezer forint körül várható az ára, viszont várnék vele fogyasztás előtt még egy-két évet.
  • Perwolff 2011: a pince csúcs kékfrankosa, tetszetős, nagy testű darab, nekem kicsit túl magas alkohollal

A következő három pincészettől a Drop Shop kínálatából kóstolhattunk:

Claus Preisinger: Gols-ból, a Fertő-tó északkeleti csücskéből. Egy kóstolható bora volt jelen, a Blaufränkisch 2012. Nagyhordós (alig érezhető hordós jegyekkel), meggyes, gyümölcsös, korrekt savakkal. (4290 forint)

Anita Nittnaus Hans: eredetileg szintén Gols-i pince, bár a kóstolt boraik a Lajta (Leitha) hegység tövéből, a Fertő-tó nyugati oldaláról (Jois) származnak.

  • * Kalk & Schiefer 2011: Meszes és palás talajról kapta a nevét. Hordós (15 hónapig érlelődött), nagy testű, fűszeres verzió, nekem nagyon tetszett. (5500 forint)
  • ** Leithaberg 2011: Egy másik standon bukkantam rá, ahol a Leithaberg DAC (szintén 2010 óta létező minősítés) borait kínálták. Öreg tőkék, hasonló talaj és elkészítési mód, magnum palackból kóstoltuk. Nagyon hasonlít a Kalk & Schiefer-re, egy fokkal talán harmonikusabb és összetettebb, az ára ennek megfelel (8900 forint).

Weingut Umathum: erről az osztrák pincéről hallottam eddig a legtöbbször, mint a kóstolt borok mutatták, nem véletlenül. Frauenkirchen a központjuk, Gols-tól délkeletre, de a hozott kékfrankosok itt is Jois környékéről származnak.

  • * Blaufränkisch 2011: Könnyedebb, gyümölcsös vonal, nagyon szép, jól esik. 5690 forintos ára egy ilyen típusú borhoz soknak tűnik, de el tudom képzelni hogy megadjam érte egyszer-egyszer.
  • ** Kirschgarten 2011: Dűlős tétel, komoly savakkal és meglepően jelentős ásványossággal. Fiatal még, de nagyon izgalmas. Még nem kapható.
  • * Kirschgarten 2009: Az előzőre hajaz, de kicsivel szeszesebb, nekem kevésbé harmonikus. Talán várni kéne vele egy-két évet, hogy összesimuljon, most elég borsos áron kapható (16900 forint)
  • ** Kirschgarten 2006: Elegáns, nagy bor. Minden a helyén van benne, izgalmas, sokrétű. Ha ilyen lesz a 2009-es három év múlva, akkor még a 16900-at is megérheti (a 2006-os már nem kapható).

Ernst Triebaumer: családi pince Rust-ból, a kedvenc Fertő tavi kisvárosomból.

  • ** Ried Oberer Wald 2011: a pince második kékfrankosa (milyen lehet a top?). Szélesebb, melegebb, az egész szájat betöltő átható ital. Erősen meggyes, lecsengésében némileg merlot-ra emlékeztet.

Weingut Wellanshitz: Soprontól picit délre, kb Nagycenk osztrák oldalán levő családi pince. Magyarországon még nem kaphatóak a boraik.

  • Hochberg 2012: az alap kékfrankosuk, korrekt, kicsit savanykásba hajlik
  • ** Hussi 2011: használt hordós érlelésű dűlős tétel. Komplexebb, harmonikus és elegáns. A mellettem kóstoló Panos Kakaviatos-t egy észak Rhone-i borra emlékeztette, és úgy érzem van benne valami. Nagyjából 25 eurós ára ellenére is venném szívesen.
  • * Well 2011: 60 éves tőkék, agyagos talajról. Nagyon erőteljes, komolyabb bor, nekem kicsit túl magas alkohollal.

És még pár a Leithaberg DAC asztalától:

  • Schumich Leithaberg 2011: savasabb, gyümölcsösebb vonal, belépő szint
  • Sommer Leithaberg 2011: átlagos, nem túl jellegzetes de korrekt
  • * Kiss Leithaberg 2009: hordós érlelésű, testesebb darab, bejött
  • * Esterházy Leithaberg 2011: Eisenstadt környéki szőlőkről, ásványos és hordós, komplex tétel

Levezetésképp bóklásztam céltalanul még egy kicsit, eddigre már az ízérzékelésem se volt százas, úgyhogy csak kiemelnék párat amik tetszettek: Németh János Kékfrankos 2012, Pósta Borház Kékfrankos 2011, Takler Görögszó Kékfrankos 2011 (ehhez két csillagot is raktam, elegáns darab). Tetszettek még a Garger Pince borai Vaskeresztesről és Karner Gáboréi Mátrából (utóbbiak hordómentességük ellenére szokatlan mélységet tudnak), valamint a soproni Gangl Pince 2006-os kékfrankos-zweigelt cuvée-je. Természetesen nagyon sok minden kimaradt (Villány, Eger, Sopron nagyrésze, Szekszárd fele, stb) – ezek egy részét viszont már ismerem, más részét megismerhetem bármikor.

A kijáratnál megálltam a Mészáros pince standjánál egy jó szekszárdira zárásképp, és kaptam egy érdekességet, egy 1998-as kékfrankost a poharamba. Azt kell mondjam, még csak kicsit volt fáradt, talán egy-két évvel ezelőtt még kiváló lett volna – tehát a kékfrankos évtizedekig is bírhatja.

Furmint Február

Először voltam Furmint Februáron az idén. Az Olaszrizling Október nagy kóstolója nagyon tetszett, és nagyon érdeklődöm mostanában a furmint iránt (előzmények itt és itt), úgyhogy magasak voltak a várakozásaim, amik részben be is igazolódtak. Leginkább az tetszett, hogy rengeteget tudtam tanulni. Bővebben:

  • Elég jó áttekintést tudtam szerezni a hazai furmintokról, természetesen a kisebb Somló mellett a sokkal nagyobb Tokaj egyértelmű dominanciájából következik az is, hogy számtalan Tokaji pincészettel is megismerkedtem – miközben volt egy-két kiállító máshonnan is, például az általam nagyon kedvelt Pálffy Pince Köveskálról.
  • A legtöbb bor hozott egy egyenletes minimum jó szintet, és látszott hogy a furmint nagyon jól mutatja a termőhelyet, a Somlóiak annyira Somlóiak voltak amennyire egy bor lehet, Tokajon belül pedig a számos kisebb terület és dűlő, valamint a különböző borászati munka elég nagy változatosságot adott.
  • Lehetett kóstolni még nem forgalmi tételeket, sokat. Érdekes volt megtapasztalni, hogy milyen a friss 2013-as furmint néhány dűlőből, milyen a palackozás előtt álló 2012-es, vagy a még éppen nem kapható 2011-es (persze vannak amikből már ezek az évjáratok is kaphatóak, de több pincénél a 2011-eseknek is még tart a palackos érlelése).

Néhány negatívum is volt:

  • Óriási volt a tömeg, egy-egy népszerűbb borászat standjához alig lehetett hozzájutni, a kóstoltatók épp csak odatöltötték a bort a pohárba mindenféle kommentár nélkül (jó, azért többnyire elmondták a bor nevét és évjáratát, ha mást nem is) mert másképp lehetetlen lett volna hogy mindenki sorra kerüljön. Emiatt kevésbé tudtam jó beszélgetésekbe folyni mint az Olaszrizling kóstolón. Ugyanez volt valószínűleg az oka annak is hogy pl Balassa István standjánál mire odaértem se ember se bor nem volt.
  • Egyszerűen egy embernek túl sok volt az egész, nem maradt kapacitás a jelenlévő kiállítók egy jelentős részére. Mivel nem vagyok képzett furmintban és Tokajban, sok esetben random hagytam ki standokat, így nem is tudom miről maradtam le, csak utóbb másnál olvastam hogy ezt vagy azt érdemes lett volna megkóstolni. Lehet, hogy ezt úgy kéne csinálni (mint a rutinosabbak teszik), hogy felosztjuk a terepet előre valakivel és egyeztetjük a tapasztalatokat.

Nekem ezek a borok tetszettek a legjobban (részletes kóstolási jegyzetet nem adok, a Borrajongón pl a legtöbb szépen le van írva már):

  • Somló: Kolonics Furmint 2009, Fekete Béla Furmint 2008, Barnabás Pince Furmint 2011, Kreinbacher Öreg Tőkék 2011 (ez most 100% furmint ellentétben a korábbiakkal). Jó volt a Kreinbacher sima 2012-es alap furmintja is
  • Tokaj-Hegyalja: Erzsébet Pince Király Furmint 2012, Bott Csontos 2012, Tokaj Nobilis Susogó Furmint 2012, Oremus Mandolás Furmint 2009 és 2012, Dobogó Furmint 2011, Gizella Pince Szil-völgy Furmint 2012, Szent Tamás Mád 2012 és Szent Tamás 2011, Holdvölgy Király Furmint 2011, Kikelet Birtok Furmint 2012 és Váti Furmint 2012, Demeter Zoltán Birtok Furmint 2012, Hétszőlő Bisztró Furmint 2012
  • Plusz egynek pedig mindenképp megemlíteném a Köveskáli Pálffy Pince 2012-es Furmintját is

A furminttal való ismerkedésem következő fázisa az lesz, hogy ezek közül megpróbálok egyet-egyet beszerezni és alaposabban megvizsgálni, aztán jövőre jöhet egy például Mádi pincetúra 🙂

Olaszrizling körkép

A közelmúltban volt az Olaszrizling Október csúcseseménye, a Nagy Olaszrizling Kóstoló. A rendezvény szerintem nagyon jó volt, szinte minden pincészet jelen volt akire kíváncsi voltam, lehetett jókat beszélgetni is és nem volt tumultus. Két apró negatívumot tudnék felemlegetni, az egyik a bejáratnál a kártyás fizetési lehetőség hiánya (ez végülis érthető, egy ideiglenes asztalnál szedték a belépőt, körülményes terminált telepíteni oda), illetve hogy harapnivaló mindössze a Gerbeaud túlárazott és kicsi “falatkáira” korlátozódott (ezt azzal hidaltam át hogy kiugrottam enni).

Két kedvenc régiómat (Somló és Badacsony) sikerült végigkóstolni, emellett találkoztam határon túli magyar és horvát olaszrizlingekkel, a Káli Medence és a Szent György Hegy néhány képviselőjével. Egyedül azt sajnálom, hogy a csopakiakra nem maradt időm és energiám. A részletes beszámoló előtt egy felsorolás, a kóstolt borok közül ezek fogtak meg a leginkább (mind olaszrizling): Kolonics 2009, 2HA 2012, Sabar 2012, Villa Tolnay 2007, Csetvei Kő 2012, Laposa 4Hegy 2012, Pálffy Válogatás 2011.

Somló

Jól érzékelhető volt a hagyományos, hordós irányt követő kis pincék (Spiegelberg, Kolonics, Oszvald, Fekete) és a két nagy (Kreinbacher, Tornai) közötti kontraszt, valamint ott volt mint friss új színfolt Csetvei Krisztina pincészete.

  • A kis pincéktől hasonló jellegű, hosszan érlelt, nagy testű, tipikusan somlói olaszrizlingeket lehetett kóstolni, általában magas minőségben. Ebből is kilógott felfele a Kolonics Pince 2009-es és 2010-es rizlingje, amelyek közül nekem a 2009-es tetszett jobban, kifinomultabbnak, kerekebbnek találtam. Az Oszvald pincénél kicsit meglepő módon kiderült, hogy ők fahordót nem használnak, hanem helyette két évig tartályban érlelik a boraikat – nekem a 2009-es juhfarkjuk tetszett igazán. Tetszett még Fekete Béla 2007-es olaszrizlingje és Spiegelberg István 2011-ese
  • Kreinbacheréknél teljes átalakulás van éppen, megszűnik a St. Ilona brand, kifele vezetik a házasításokat (például Kőkonyha már nem készül többet, ezt nagyon sajnálom), és a fajtaborokra helyezik a hangsúlyt a jövőben (illetve a pezsgőre). Ehhez képest kóstolni a 2009-es St. Ilona olaszrizlinget lehetett, és két házasítást (Öreg Tőkék 2009 és Somlói Cuvée 2011). Az Öreg Tőkék egy nekem való testesebb bor, az olaszrizling korrekt, a Somlói Cuvée pedig egy könnyedebb, illatosabb darab.
  • A Tornai pincénél is van némi útkeresés, náluk ezt a 2012-es Birtokbor testesíti meg. Céljuk a fiatalok megnyerése vele, ez is egy könnyed, illatos, picit szénsavas, csavarzáras bor, rám nem tett nagy benyomást. A Top Selection sorozatuk a 2010-es évjárat kedvezőtlen tulajdonságai miatt kimaradt, 2009 után 2011-ben készült csak. Ezeket mostanában palackozták le, és az itt kóstolt Ilona Olaszrizling 2011 egész jól sikerült.
  • Csetvei Krisztinánál pedig a Kő-Papír-Olló sorozatot lehetett kóstolni, ami egy érdekes koncepció: egy teljesen reduktív, egy teljesen hordós, és egy fele-fele tétel (igaz utóbbi nem Somlói hanem Móri alapanyagból) – a Kő egészen lenyűgözően Somlóinak bizonyult. Meg is vettem belőle az utolsó hatos csomagot (összesen 600 készült).

20131019_172334

Badacsony

A Badacsonyi Borvidéken örvendetes módon összefogtak a borászok, két fő csoportosulás határozza meg ezt, a VSOP (Villa Tolnay, Sabar, Orbán, Pálffy) és a Badacsonyi Kör (Laposa, Istvándy, Váli, Szeremley és újabban Borbély). A közös munka és hasonló hozzáállás jó értelemben véve meg is látszik a borokon és a borászokon is. Jó a hangulat, és érzésem szerint felfelé ível a régió.

  • A kedvenc badacsonyi borom most a Sabar 2012-es olaszrizlingje volt, egyszerre könnyed és tartalmas, nagyon szép savakkal és csodálatos egyensúllyal. Hatalmas sikere volt idén, tavasszal kóstoltuk először és őszre már nem maradt, összesen egyetlen palackot tudtam megmenteni belőle, valami ünnepi alkalomra bontjuk majd ki.
  • A Villa Tolnay olaszrizlingjei helyenként méltó párjai az általam nagyon nagyra tartott rajnai rizlingeiknek. A kedvenc rajnaim a 2007-es volt és lehetett valami abban az évben, mert most az olaszrizlingből is a 2007-es nyűgözött le. Nagy testű, komoly bor, sok citrussal, hordós jelleggel, komplexitással. Még a 2011-est említeném meg, méltó utódnak tűnik.
  • A Pálffy Pince 2011-es Olaszrizling Válogatása régóta kedvencem, most sem okozott csalódást. Kíváncsi leszek a következő évjáratára, illetve megtudtam, hogy készül egy furmint-olaszrizling hordóválogatott házasítás, szintén nagyon kíváncsivá tett.
  • Laposa Bencénél pedig a 4Hegy elnevezésű olaszrizling volt nagy élmény. Ez Badacsonyról, Szent György hegyről, Csobáncról és Somlóról tartalmaz szőlőt, kicsit hordót is látott, de nagyon ütős savai vannak.
  • A többiektől amit kiemelnék: Istvándy Kéknyelű 2012 – pici maradékcukor, csodálatos harmónia; Istvándy Olaszrizling 2012 – minerális, jól csúszik; Váli Olaszrizling 2012 – fele hordós fele reduktív, tipikus olaszrizling; Borbély Karós Olaszrizling 2012 – nagyon ásványos, klasszikus darab.

Más érdekességek

20131019_170704

  • Istvándy Jenő pincészeténél (nem összekeverendő a Badacsonyi Istvándyval) lehetett kóstolni egy 1973-as botrytises olaszrizlinget. Ezt a bort azóta is hordóban tartják, csak néha átfejtik kisebb hordóba és olyankor palackoznak belőle valamennyit. A kóstolt bort 2011-ben palackozták, nagyon szépen egyben levő óbor, aszús színnel és illattal, de cukor nélkül. Külön érdekesség, hogy hoztak abból a 2012-es olaszrizlingből is, ami ugyanezeken a tőkéken termett – ez egy vajas, krémes, fehér virágos olaszrizling, szép savakkal de nekem picit túl sok volt a krémesség benne.
  • Maurer Oszkártól szerémségi, Bott Frigyestől pedig felvidéki borokat kóstolhattunk, nekem a Bott Super Granum 2012 jött be a legjobban, juhfark, furmint és hárslevelű házasítása, határozottan Somlói jelleggel. Akadtak még horvát rizlingek is, a nagytermelő Vina Belje (650 hektár olaszrizlingjük van) és Ilocki Podrumi viszonylag átlagosnak bizonyultak, de a Krauthaker Mitrovac 2012 egészen kellemes volt.
  • A Szent György hegy most meglepő módon nem dobott nagyot, egyedül Török Csaba 2HA pincészete volt kiemelkedő, mind a 2011-es mind a 2012-es jól sikerült, komoly, erőteljes bor. A 2012-est harmonikusabbnak, erőteljesebbnek találtam, szép fűszerekkel, pici szegfűszeg aromával. Azért a Nyári Pince boraira ránézek majd újból, itt picit hátrányból indultak mivel a kóstolt kéknyelű dugós volt, a hárslevelű pedig jegesen hideg.
  • Tetszett még a Pócz Pince 2009-es Kokas-hegyi Olaszrizlingje (Balatonlelle) – 6 hónap hordó, arányos, citrusos, krémes, klasszikus darab; illetve a Káli Kövek Köveskál 2012 olaszrizling (Káli Medence) – enyhén petrolos, mandulás, komoly savakkal.

Tanulság nincs, hacsak nem az, hogy az olaszrizling egy nagyon jó, sokoldalú fajta, amiből sok pincénél igazán remek borok készülnek – de ezt eddig is tudtuk. Jó volt egyben látni őket viszont, remélem rendszeressé válik ez a rendezvény, érdekes lenne majd évek távlatában összehasonlítani és visszaemlékezni.

 

Egy kis Burgundia

A hosszúra nyúlt nyári szünet után a kóstolótársasággal Burgundiát néztük ki magunknak. Már a sor összeállításánál egyértelmű lett, hogy Magyarországon rendes választék burgundi borokból csak a Bortársaságnál kapható, innen is vettük meg végül a teljes sort. Egy-két kereskedőnél volt még néhány tétel, illetve meg kell említeni a Tesco saját márkás burgundiját – Tesco Finest Red Burgundy Pinot Noir, kétezer forint körüli, kellemes bor de sajnos pont most nem volt kapható. A másik ami azonnal feltűnt, hogy az árak magasak, a beugró borok is 3000 forint felettiek, a komolyabb tételek pedig meglehetősen drágák, felső határ a csillagos ég. Végül 3 fehér és 3 vörös került terítékre, mivel hatan gyűltünk össze. A fehérek Burgundiában általános módon kizárólag chardonnayből készültek, míg a vörösek mind pinot noirból. Sajnos a borokról nem csináltam vállalható képet, így a Bortársaságtól loptam ide őket.

maisonluisjadot_bourgogne_chardo1 burg_williamfevre_chablis_2011_1  maisondeuxmontille_bourgogne_bla1 louisjadot_bourgogne_rouge_2010_1 domainedescroix_beaune_2009_n  philippepacalet_nuitssaintgeorge1

Az este elején megkóstoltunk még egy román fehérbort is bemelegítésnek:

Nachbil Trio Alb 2011: Szürkebarátra emlékeztető szín, illat és ízvilág, kis citrusossággal, kis maradékcukorral a végén. Nagyon jól csúszó, barátságos, könnyű bor. Nem pontoztuk, de én olyan 10 pont körülre tenném.

A három fehér burgundi:

Maison Lous Jadot Bourgogne Chardonnay – Couvent des Jacobins 2011: Hömpölygő, vajas, fás, testes illat, mint egy idős érett fehérboré. Kóstolva vékonyabb, nem annyira testes és nem is annyira lehengerlő. Tipikus chardonnay ízvilág, alma, körte, némi vajasság a hordótól. Rendezett savak, a végén picit fűt az alkohol. Nem egy klasszis de kellemes bor, átlagban kis híján 11 pont. 3810 forint.

William Fevre Chablis 2011: Erőteljes, vegetális, friss és üde illat, frissen szüretelt szőlő, kicsit nedves eső utáni mező. Kóstolva is kirobbanóan friss, lendületes. Citrusok, lime, grapefruit, körte, talán pici narancshéj. A korty végén minerális, sós lecsengés. Izgalmas, felpezsdítő bor, összetett savakkal. Volt akit sauvignon blanc-ra emlékeztetett, de elvileg chardonnay ez is. Átlagban 13 pontra értékeltük. 4180 forintos árán is érdemes megvenni.

Maison Deux Montille Bourgogne Chardonnay 2009: Illata vajasabb, de nem olyan erősen mint az első boré, és mellette megmarad a zöld frissesség. Testes, érett, érezhetően hordós, de egyensúlyban van. Erőteljesen savas és citrusos, hosszú és sokrétű korty, kellemes utóízzel. Kicsi vanília és mineralitás is akad benne. Szép érett fehérbor, az átlag értéke csak egy tizeddel maradt el az előzőtől, így ez is 13 pontos. 5460 forint.

20131006_154234

A vörösek:

Maison Louis Jadot Bourgogne Rouge – Couvent des Jacobins 2010: Az illata lassan bontakozik ki, de szép, kicsit húsos, földes. Színe jellegzetes pinot noir: vörösboros, de áttetsző. A kortyot erőteljes meggy íz dominálja, testben közepes, sok tanninnal. Korrekt belépő szintű pinot, átlagban pontosan 10.5 pontot kapott. Ez is 3810 forint, akár csak fehér párja.

Domaine Des Croix Beaune “Cent Vignes” 2009: Száz tőke termése. Húsos, füstös, fás illat, sötétebb erőteljesebb szín. Ízre rendkívül egyben van, lehengerlő, harmonikus és tüzes. Kicsit testes, alkoholos, de üdítő, itatja magát. Némi fűszeresség, sok, de szépen integrált tannin. Nagyon szép bor, élmény inni. Átlag eredménye kerek 14 pont. Ez már a drága kategóriába sorolható, 8160 forint, de ünnepi alkalomra ennyiért is megvenném.

Philippe Pacalet Nuits Saint Georges 2010: Friss, szinte fehérborosan zöld illat. Világosabb, málnaszörpre emlékeztető szín. Kóstolva érezhetően fiatal, nagyon sok bogyós gyümölccsel, meggyel, áfonyával. Tüzes és tanninos, remek arányokkal, amikben jópár év érlelési potenciál sejlik fel, azzal együtt, hogy már most is egy komoly borról van szó. Ebben az állapotában átlagban 14.5 pontra értékeltük, de érdemes volna megkóstolni két-három év múlva is. Árban az előzőnek nagyjából a duplája, 16050 forint.

20131006_154226

 

Gere vs Takler borkóstoló

Borkóstoló társaságunkban úgy döntöttünk, hogy a mostani alkalommal összevetjük a magyar pincészetek közül a vörösboros mezőny két legnagyobb nevét, és nem is az alapboraikat, hanem a komoly tételeket. Négy párost állítottunk szembe, sorban kóstoltunk és értékeltünk majd megszavaztuk melyik bor nyerte az adott párharcot. Emellett arra is szavaztunk, hogy az adott bort megvennénk-e annyiért amennyibe kerül (megfelelő alkalomra például). Készülődés közben elfogyott egy kellemes Takler Kadarka Siller 2012 (ribizlis illat és íz, picit szénsavas, kellemes üde de karakteres, 12 pont).

20130622_115933

1. pár: cabernet-k. A pincészetek jellemző alap cabernet-jét vettettük össze először.

Gere Cabernet Sauvignon 2008: Picit vaníliás, fűszeres illat. Testes, tanninos, alkoholos bor. Egyértelmű cabernet sauvignon fajtajelleg, bordeaux-i stílus. Érett szőlőt és némi meggyet is éreztünk benne. Erős kezdésnek mondtuk így a sor elején. Átlagban 11 pont, de 5:3 arányban nem vennénk meg mert többen túlárazottnak találták (3010 forintért vettük).

Takler Cabernet Franc 2009: Zártabb de kifinomultabb illattal indul. A korty kevésbé karakteres, kisebb test jóval. Fűszeres, borsos, áfonyás íze van, de a vége kiürül, csak pici kesernye marad. A 2008-ast ebből nagyon szerettük, de már nem lehet kapni, ezt viszont úgy éreztük most hogy meg sem közelíti. 9.5 pont, senki sem venné, pedig még olcsóbb is (2430 volt). Egyértelműen 1:0 Gere javára.

20130622_120013

2. pár: érdekességek. Ez két nehezen összevethető bor, mégis szerettem volna őket a sorban látni, ezért kerültek be.

Gere Tinta 2008: Az egyetlen magyar tempranillo. Abszolút fajtajelleges, hozza a spanyol tempranilloknál is megtalálható húsos átható illatot, kicsit édeskés meggyes ízvilágot határozott tanninokkal. Ahogy mondani szoktam egyszerre gyümölcsös és kőszáraz. Ugyanakkor kevésbé izgalmas, komplexitásban nem ér fel a nagy kedvenc 2007-eshez. Bandesz megfogalmazásában “az elején izgalmasnak tűnik de pár korty után ellaposodik”. Az átlaga 13.5, a társaságnak pont a fele venné meg máskor is (4500 forint).

Takler Syrah 2011: Az est nagy felfedezettje. Könnyed, fűszeres illat. Tipikus jól elkészített shiraz. Érett szőlős, mediterrán, tüzes, fiatalos, lendületes. Közepes test, élénk savak, karakteres ízvilág. Vakon simán dél-franciának mondtam volna. Egyöntetűen lelkesedtünk rá, ilyenek hangzottak el, hogy “megvenném randevúra”. Erős 14 pont és egyhangúan best buy a 2530 forintos árán. Az állás így lett 1:1.

20130622_120137

3. pár: csúcs cuvée-k. Mindkét pincészet nagy presztízsű cuvée-t készít azonos fajtákból (merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon).

Gere Kopár 2009: Nagyon telt, átható illat, Bandesz szerint “úthenger”, Móni szerint “tolakodó”. Nagy test, sok tannin, sok sav, erőteljes. Mazsolás, fűszeres, kicsit fás-kesernyés. Komoly, komplex, télies hangulatú vörösbor, amely fokozatosan bontakozik ki. Kéksajttal is megkóstoltuk, úgy zseniális, a kéksajt a legjobbat hozza ki belőle és kicsit tompítja a tanninokat. Majdnem 14.5 pont, az árát csak ketten adnánk meg érte máskor is (7330-ért vettük). Egyébként egyértelműen azt éreztem itt, hogy átléptük árban azt a pontot amit a többség szívesen kifizet egy borért, akármilyen alkalmi vagy finom is legyen.

Takler Regnum 2007: Ennek is átható, de visszafogottabb, barátságosabb az illata. Sok benne a bors. Kevésbé érezni a hordót. Selymes és tüzes, egységes és harmonikus. Szépen felépített bor, komoly, nagy testű és komplex, de mégis kerek és jól csúszik. A pontszámoknál elég nagy volt a szórás (13 és 17 között), átlagban kis híján 15.5 pont. Hárman is kifizetnénk érte a 9500 forintot. Takler fordított, 1:2.

20130622_120203

4. pár: csúcs merlot-k. Szintén mindkét pincészetnek van egy 100% válogatott merlot bora, amelyet a saját csúcsboruknak tartanak.

Gere Solus 2008: Kellemes, gyümölcsös illat. Egyértelmű fajtajelleges merlot, az elején kicsit édeskés, mazsolás, játékos, de azért elég száraz, jó rétegzettségű. Közepes test, viszonylag erősebb alkohol, de itatja magát. Nagyon magas pontokat kapott (egy 14 kivételével 16-ot vagy 18-at adtunk), az átlag is átlépi a 16 pontot. Az est legdrágább bora, 11650 forint, de ebből is vennénk hárman is.

Takler Primarius 2007: Zártabb illattal indul. Összetett ízvilág, de nagyon sok az alkohol. Nem is engedi kibontakozni a merlot-nak azokat a játékos, gyümölcsös jegyeit amiket a Solus-ban úgy szerettünk. Olyan érzést kelt mitha túl nagy akart volna lenni de nem sikerült. A társaságból csak egyikünknek lett kedvence, Amonnak pont tetszett a nagy alkohol és az erőteljes karakter. Ő az egyetlen aki megvenné máskor is (10070 forint). Átlagban majdnem 14 pont. Ezzel a végeredmény 2:2

20130622_120247

Végül tehát kijött egy döntetlen, illetve az is hogy mindkét pincészet másban erős – bár persze ez a kép teljesnek messze nem mondható, mindkét pincénél lehetne még további 6-8 tételt kóstolni. Az est legjobb bora (egyetlen különvéleményt leszámítva) a Gere Solus lett, az ár/érték nyertes és a legnagyobb meglepetés pedig a Takler Syrah.

Rozé – minek is nevezzelek

Fura egy bor a rozé. Már a színe is olyan, mintha nem tudná eldönteni hogy ő most akkor fehér vagy vörös szeretne lenni. Általában az íze is egyszerre törekszik a fehérborok könnyed, friss savas jellegére és a vörösek komplexitására. Ez szerintem ritkán sikerül neki, ezért nem is vagyok nagy rozés. Ennek ellenére ittunk már néhány igen jó rozét, és mivel volt otthon két ilyenünk is, gondoltuk szervezünk köré egy kóstoló estet ahol csak rozékat iszunk, feltérképezendő mi a helyzet rozé fronton úgy általában. Az eredménytől egyöntetűen nem estünk hanyatt, bár tény hogy társaságunknak az a tagja, akitől a legnagyobb lelkesedést vártuk rozé ügyben, sajnos nem tudott eljönni.

Nyakas Rozé 2012: kadarka, merlot és pinot noir. Nem túl jellegzetes illat, tipikus rozé szín, ízben nagyon málnás. Szénsavas, üdítő italra, málnaszörpre emlékeztet. Egyik barátom jellemzése szerint gyerekpezsgő természetes alapanyagokból és pici alkohollal. A pontszámok általában 9-11 között mozogtak de akadt egy 6-os is. Átlagban 9 pont.

Sauska Rozé 2011: elég sok féle szőlőből készült – talán a birtok összes vöröséből is akár. Illata ennek sem sok van, színe ennek is halvány, de ízében a Nyakashoz képest harmonikusabb benyomást kelt. Kicsit szénsavasabb, epresebb, de ez is málnás. Ez azért már jól csúszik, nyári kora estékre tudnám ajánlani. Pontjaink többnyire 10-11, egy 8-assal kiegészítve, átlagban 10 pont.

Tesco Finest Nero d’Avola Rosé 2011: ebből az előző 2010-es évjáratot nagyon szerettük, jó sötét sokáig áztatott rozé volt, telt ízzel és kicsit komolyabb testtel. Ehhez képest a 2011-es színben nagyon sápadt, pont mint az előző kettő, és az íze is legalább ennyivel gyengébb. Illata egyértelműen epres, enyhén petrolos. A korty rendesen száraz, testesebb mint az első két bor, de viszonylag egyszerű, rövid lefutású. Kicsit savanykás, nem annyira az édes piros gyümölcsök jellemzik mint a szőlős jelleg. A vélemények megoszlottak, 7 és 11 pont a két szélső érték, átlagban 9 pont.

Vesztergombi Siller 2011: szép sötét színű, illatában enyhén citromos. Kicsit szénsavas, szárazan epres íz. Ígéretesen indul, kellemes gyümölcsökkel, de nagyon hamar vége és nem áll egészen össze. A vége kesernyés utóízbe fordul, nem igazán kívánja a következő kortyot. Egyhangúan 8-9 pontot adtunk, az átlag gyenge 9 pont.

Gandia Garnacha Rosé 2007: egy-két éve nagy kedvenc rozénk volt, sötét ez is, félúton a vörösbor felé. Sajnos azonban mára mindegyik palack élettartama lejárt (kettőt is vettünk a kóstolóra hogy legalább esélyünk legyen, de mindkettő szétesett) ezért értékelhetetlen. Azt sajnálom csak nagyon, hogy újabb évjáratot nem kapni sehol, az Auchanokban továbbra is a 2007-est árulják (gondolom a nyakukon maradt készlet miatt).

Pálffy Törökugrató Rozé 2012: a VSOP túrán fedeztük fel, ez az új kedvenc rozénk. Sokáig áztatott, sötét színű, teltebb. Komplex, harmonikus, testesebb mint a többi rozé. Meggy és más sötét piros gyümölcsök jellemzik. Egyhangú vélemény alapján az este legjobb bora, mindenki 12 vagy 13 pontot adott, olyannyira, hogy az átlag 12.5 pont.

Tamás Rozé 2011: ez is kedvencünk volt, tavaly nyáron. 300 palackos limitált tétel, Füredi túránkon szereztünk be párat. Szintén a sötét színű műfaj képviselője, a Pálffynál kicsit kesernyésebb, alkoholosabb. Finoman indul, sötét gyümölcsökkel ez is, de hamarabb letörik, savanykásság jön elő ami elnyomja az ízt sajnos – ez tavaly még nem volt rá jellemző, lehet hogy egyszerűen túljutott a csúcson. 9 és 12 között pontoztuk, átlagban 11 pont.

Következtetésként azt hoztuk ki, hogy bár vannak finom rozék, és néha jól esik egy-egy pohárral (vagy a legjobbakból akár egy palackkal), továbbra sem leszünk rozé rajongók. Aki komoly bor élményt keres, annak is inkább azt ajánlom hogy vöröset vagy fehéret válasszon, abból a felső határ a csillagos ég, míg rozéból azért limitált a spektrum.

Badacsonyi rizlingek kóstolója

Baráti kóstoló körünkben ezúttal a Badacsonyi rizlingek kerültek terítékre (némiképp a múltkori VSOP-s látogatás apropóján is). Nyolc bort vettünk sorra, összességében elégedettek voltunk a merítéssel, bár voltak megosztó tételek. Házilag füstölt halat és sajtokat ettünk a borok mellé, kellemes este volt. A borok:

20130413_002347

Sabar Rajnai Rizling 2011: friss, gyümölcsös, illatában zöldalma és körte. Világos, picit édesen indít aztán kellemes citrusos utóíze van. Közepes sav, kellemes egyensúly. Nagy eltérések a véleményekben nem voltak, 10-13 pont közé adta mindenki, átlagban 12 pont.

Pálffy Olaszrizling válogatás 2011: a VSOP látogatás alatt döntöttünk úgy hogy mindenképp bekerüljön a kóstolónkba is, annyira megtetszett. Hordós olaszrizling Köveskál mellől, szép fajtajelleges, finoman érlelt. Illatában grapefruit, szőlő, citrusok. A kortyban is könnyed gyömölcsösség, kicsit vajas, krémes bársonyosság érződik, hosszú kellemes utóíze van. Ketten 11 pontot adtak, a többieknél 13-14, átlagban 13 pont.

Villa Tolnay Olaszrizling 2009: sokban hasonlít az előző tételre, hordós fajtajelleges olaszrizling, picit érettebb kiadásban. Telt, fajsúlyosabb savak támasztják alá a gyümölcsöket, amit szépen emel ki a hordó által adott vajasság, fásság. Kellemesen komplex, hosszan tartó korty. Mindenkinél elérte a 13-at, átlagban 14 pont.

Laposa Rizling2 2008: olaszrizling és rajnai rizling, Istenmeredekje dűlő, még a Laposa szétválás előttről. Fűszeres illat, az elején édeskésebb, vaníliásabb íz. Közepes sav, viszonylag rövidebb lecsengés az előzőhöz képest. Erősen ásványos, kicsit sós. Jól passzolt hozzá a füstölt hal. Egyetértésben adtunk 11-13 közötti pontszámokat, átlagban 12 pont.

Bakó Ambrus Olaszrizling a Rózától 2011: számomra az est egyik nagy várakozása volt, és egyben az egyetlen komolyabb csalódása is. Kicsit zabolátlannak tűnt, mintha túl fiatal, kiforratlan lenne a bor. Többféle gyümölcs és savas ízek is megjelennek benne, de nekem valahogy nem állt össze harmonikus egésszé. Pedig határozottan van benne fantázia, talán egy-két év érés elsimítaná az éleit, megnézzük majd jövőre. A pontszámok erősen szóródtak, 5 és 9 között, volt aki eléggé reménytelennek érezte. Átlagban gyenge 8 pont, ez váratlanul alacsony úgyhogy újra kell kóstolni.

Villa Sandahl Give Me Five 2011: az utolsó olaszrizling a sorban. Zártabb illat, de levegőn szépen kinyílik. Közepes test, friss és üde, nyárias hangulat. Ízében érdekes gyümölcsöket például egrest is éreztünk. Nagyon szép egyensúlya van, ugyanakkor izgalmas bor, ami elég jól mutatja meg a friss olaszrizling lehetőségeit. Ketten csak 10 pontot adtak, sajnos már nem emlékszem mivel indokolták, a többieknél 14-15 egybehangzóan. Én megadtam neki a 16-ot is, Licánál 15, átlagban végül 14 pont.

Villa Tolnay Rajnai Rizling 2007: többször is említettem már itt a blogon is, nagy személyes kedvencem. Hordós rajnai, ráadásul már alaposan érett is. Erőteljes, petrolos, komoly testű bor, nagy komplexitással. Egészen sokféle ízt lehet benne felfedezni, pl alma, körte, fűszerek, aszalt barack, mazsola. Ugyanakkor nagyon száraz is, és ásványos jegyek is vannak benne. A leghosszabb utóíze ennek volt, nagyon szép történet van benne. Mint kiderült az este során a leginkább megosztó tétel is, ezen kicsit meglepődtem, de voltak akik túlzásnak érezték ezt az erőteljességet. A pontszámok így 13-tól 17-ig ingadoztak ahol a 17 tőlem és Licától jött. Átlagban így is 15 pont lett, az este legmagasabb eredménye.

Villa Sandahl Magic Rain 2011: a Villa Sandahl rajnaija teljesen a spektrum másik vége a 2007-es Tolnayhoz képest. Nagyon friss, üde, kicsit szénsavas bor, nagy lendülettel, sok gyümölccsel és kicsi bodzával. Szépen kivitelezett bor, nagyon jól esik inni. Pontban 12-15 között, átlagban majdnem 14 pont.

Villa Tolnay Rajnai Rizling 2010: egy frissebb verziót ittunk zárásként a Tolnay rajnaiból, ez kevésbé erőteljes (talán mert még ennyivel fiatalabb) de hasonló erényekkel bír. Illatban alma és jázmin, kicsi petrolosság. Ízben is feszesebb savak, zöld gyümölcsök, alma és citrusok. Közepes lecsengés, szép egyensúly. Kevésbé ásványos. Sajnos a csapat itt már nem pontozott, én a magam részéről azt mondom 16 pont de ugye nálam a 2007-es 17 volt.

Levezetésképpen még kivégeztünk egy korábban megkezdett Eszterbauer Rozét is, kellemes záró akkord volt.

Spanyol borkóstoló és tapasok

Baráti körben elhatároztuk, hogy rendezünk tematikus borkóstolókat, hogy többféle borral tudjunk megismerkedni (például mert ha egy-egy üvegből csak egy decit iszunk meg, akkor nem rúgunk be mire elfogy nyolc üveg). Remélem hosszú sorozat lesz belőle, a minap került sor az első alkalomra. Témának spanyol vörösborokat választottunk, elsősorban La Rioja és Ribera Del Duero borvidékekről állítottam össze egy bemutatkozó sort.

Adta magát az ötlet, hogy a spanyol borokhoz többé-kevésbé autentikus tapasokat együnk. A következő lett a menü, Lica rakta össze és készítette el:

  • spanyol tortilla: erről már volt szó a blogban, valójában hagymát és krumplit sütünk, majd tojást ütünk rá, omlettszerűen tálaljuk
  • patatas bravas: ez sült krumpli (előfőzött, majd sütőben sütött), csilis paradicsomos szószban, sáfrányos-tabascós házi majonézzel
  • fokhagymás-chilis garnéla: fokhagymás vajban sült garnéla, csilivel és borssal
  • spanyol olajbogyók: ezt a Lidlben vettük, paprikás, finom.
  • sült apróhalak: sajnos ritkán kapni, nagyjából tíz centiméteres halakat sütőben sütöttük. Nagyon erős, olajos íz, talán túl erős volt, nem annyira illett a borokhoz.
  • katalán kenyér: fokhagymával bedörzsölt pirított fehérkenyér, paradicsomos fűszeres szósszal meglocsolva (bazsalikom, koriander, bors, só)
  • vörösborban sült kolbász: elősütött kolbász, vörösborral felöntve. addig sütöttük, míg a bor lekvárszerűen besűrűsödött.

Nagy sikere volt a tapasnak, ebből bizonyossá vált számunkra, hogy a borkóstolókhoz mindig kell majd étel is 🙂

És akkor a borokról. Mindegyik tempranillo volt, különböző mértékben érleltek, a könnyebb tételektől a komolyabbak felé haladtunk. Aki szeretné beszerezni őket, szerencsére nincsen nehéz dolga: a tételek fele a Pata Negra tapas étteremben kapható elvitelre is, három a Tescoból volt, egy pedig az Aldiból. Íme a teljes sor:

P1070257

 

Pontoztunk is, egyelőre még csak mi ketten Licával, mert mi már korábban megszoktuk hogy minden borra pontot adunk, később remélem a többiek is kedvet kapnak ehhez. A pontozási rendszer 20 pontos, nagyjából ezekkel a kategóriákkal: megivós 6-10, finom 11-13, ünneplős 14-16, csúcs különlegesség 17-19, ilyen nincs 20.

Az Aldiban 700 forintért kapható 2007-es Los Royales Reservával kezdtünk, amit már karácsony előtt is ajánlottam, nagyon kellemes beugró borocska. Újhordós érlelésű tempranillo, vaníliás és gyümölcsös, de azért ha megfelelő a hőmérséklete akkor megmarad száraznak. Nálam 11 pont, Licánál 12.

Másodiknak egy Bracamonte Roble jött, (2011-es, Ribera Del Duero, 3080 forint) szinte még újbor, főleg spanyol mércével mérve. Ez mindent elborító gyümölcsösségében mutatkozott meg, bár ez a tétel is kapott egy kis vaníliát a hordótól. Mindketten 11 pontot adtunk rá. Ezután visszaugrottunk 2007-be, Barón de Barbón Crianza, Riojából (3470 forint). Korrektül hozta ugyanazt a gyümölcsös ízvilágot, kicsivel érettebb tanninokkal. Kellemes, jól csúszó bor, nálam 12 pont, Licánál 11. A negyedik bor egy Riberal Crianza volt (Ribera Del Duero, 2007, 4550 forint), és az előzőhöz képest alig éreztünk különbséget, csak valamivel meggyesebb volt az ízvilága. Ugyancsak 12 és 11 pont.

A sor felétől jöttek a komolyabb tételek. Az ötödik bor a Tesco sajátmárkás Finest sorozatából volt, Vina Mara Gran Reserva 2004. Ez volt az este egyetlen gran reservája, ráadásul egy kiváló évjáratból. Ékesen bizonyítja hogy a Tesco sajátmárkás borainak abszolút van keresnivalója a felsőközép kategóriában is. Szépen érett tempranillo, enyhén fűszeres, közepes test, kerek, jellegzetes Rioja ízvilág. 3300 forintos árával egyértelmű best buy, és egyébként személyes kedvencem is, tartok itthon is belőle pár palackkal (meg a kicsit olcsóbb és kicsit könnyedebb 2006-osból is, egyébként). Nálam is és Licánál is 14 pont.

A következő is Riojai bor volt, Muriel Reserva 2006-ból ami szintén jó évjárat volt arrafelé. Ez már egy komoly beszélgetős bor, de étel mellé is jó párosítás. Enyhén csípős fűszeressége nagyon jellegzetes karaktert ad neki, de akad még benne gyümölcs is. A háttérben szép ívű savgerinc, enyhe ásványosság. Egyöntetű 17 pont, 4550 forintért mindenképp megéri. Ezután jött az este legdrágább bora, Cruz de Alba Crianza 2005, Ribera Del Duero, 6806 forint. Itt már nagy a test, sűrű, sötét az ízvilág, mégis képes megmutatni a gyümölcsösséget és a nyári hangulatot. Nagyon szép kerek történetet mesél, hosszú utóízzel. Nálam 18, Licánál 19 pont. Ebből az évjáratból az utolsót hoztam el a Tescoból, de azonos áron kapható egy újabb, talán 2009-es sorozat. Utóbbit még nem ittam, de hamarosan sor kerül rá.

A sor végére hagytam egy másik személyes kedvencet Riojából: Ramón Bilbao Edición Limitada 2005 (5282 forint). A Tempranillo Al Mundo 2011-es világbajnokának kistestvére. Ez is crianza, a legjobb hordókból mintegy húszezer sorszámozott palack készült. Mindent tud amit a tempranillonak tudnia kell, akárcsak az előző, sötét és testes, ugyanakkor gyümölcsös és kerek, élénk savak és koncentrált érettség. Amikor Mirko megszületett, elraktam neki egy ilyet, remélem kibírja 18 éves koráig (a tempranillo egyébként szereti és meghálálja az érlelést, ha a dugóbaj nem támad rá, bár ilyen hosszú időre nem tudom hogyan fog reagálni). Nálam 17, Licánál 18 pont.

Levezetésképp elfogyott még egy 2009-es Takler Trió, de ezt már nem értékelném, főleg mivel jellegében annyira eltért az előzőektől hogy objektíven ezt nem is lehetett volna. Volt a társaságban olyan is, akinek ez szinte felüdülésképp jött mert a spanyol borokra jellemző ízvilágból neki már kicsit sok volt. Összességében azonban azt gondolom, hogy igen jó sort kóstoltunk végig, nagyon jól éreztük magunkat, lesznek még ilyen esték.